Biztonságos teret nyújtani a gyerekek számára és fizikai aktivitásra ösztönözni őket - ez volt a fő célja az Xplorának 2021-ben. Bár a világ a pandémia miatt lezárásokkal és bizonytalansággal küzdött, az Xplora közösségünk mégis olyan aktív volt, hogy egy év alatt rekord szintű aktivitást értünk el közösen a Goplay kampányokban! Több mozgás, több fejlődés és több móka! Kedves szülők, erre a teljesítményre büszkék lehetünk mindannyian!
Idén is számos izgalmas terméket és innovatív szolgáltatást fogunk piacra dobni – és ebben az évben ünnepeljük ötéves születésnapunkat is! Maradjatok velünk 2022-ben is, mert biztosak vagyunk benne, hogy egész évben nagyon jól fogunk szórakozni együtt. Olvassátok el, mit tartogatunk számotokra és tartsatok velünk 2022-ben is!
Foglaljuk össze, milyen év volt 2021, majd nézzük meg, milyen izgalmas lehetőségek várnak ránk 2022-ben. Először is Boldog Új Évet kívánunk Nektek és családotoknak! Reméljük jól teltek az ünnepek, bár lehet, hogy sokaknak nem épp a tervek szerint alakult. Bízunk benne, hogy az új év többet ad vissza a "normálisból" és hamarosan mindannyian találkozhatunk a barátainkkal és a szívünkhöz kedves emberekkel, akkor, amikor csak akarunk.
Nagyon köszönjük! – 10 158 979 palack tiszta víz!
Szeretnénk azzal kezdeni, hogy nagy köszönetet mondunk Nektek. Köszönjük kedves hűséges vásárlóinknak, aki jól ismernek minket és ajánlatainkat. Köszönjük a bizalmat vadonatúj Xplora ügyfeleinknek is, akikre még sok felfedeznivaló vár az "archívumunkból". Nélkületek nem tudnánk elérni mindazokat a magasztos célokat, amelyeket kitűztünk magunk elé. Több százezer gyerek bevonásával, 2022-ben még hihetetlenebb célok elérésén fogunk együtt dolgozni.
2021-ben az Xplora órát használók 4000 gyermeket segítettek hozzá, hogy egy éven keresztül tiszta ivóvízhez juthassanak. Az UNICEF Kid Power® kampányban minden megtett 1000 lépés 2 palack tiszta vizet ért. Összesen 10 158 979 palacknak megfelelő összeget sikerült adományoznunk!
Inspiráló és felelősségteljes küldetés volt számunkra, hogy aktivitásra buzdítsuk a gyermekeket azokban az időkben is, amikor sok helyet, például iskolákat és játszótereket zártak be a világjárvány miatt. Ez a misszió kiemelt fontosságú volt számunkra az elmúlt évben, – és az ügyfeleink valóban felülmúlták a várakozásokat – mondja Sten Kirkbak, az Xplora vezérigazgatója.
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani digitális barátainknak is, akik követnek minket a közösségi oldalakon. Nektek, akik nem sajnáljátok az időtöket lájkokra és kedves üzenetekre, és nektek, akik építő jellegű visszajelzéseket adtok nekünk, hogy folyamatosan fejlődhessünk. Ezt nagyra értékeljük! Reméljük, hogy 2022-ben is hasonlóan tesztek, amely egész évben új magasságokba emel bennünket. Szükségünk van a véleményetekre és a hangotokra. Mert mi Értetek és gyermekeitekért vagyunk itt!
Társadalmi felelősségvállalás a fókuszban
Az Xplora a díjnyertes aktivitási platformján, a Goplayen keresztül számos kampányt indított, amelyben a gyerekek aktívan részt vehetnek, versenyezhetnek, és fontos témákkal találkozhatnak. Az UNICEF Kid Power®-el való együttműködés során világszerte arra ösztönöztük a gyerekeket, hogy tiszta vizet adományozzanak a rászoruló gyermekeknek. 2022-ben 10 millió palack tiszta víz egy éven át 4000 gyermek számára biztosítja majd a tiszta vízhez való hozzáférést!
A “One Tree Planted”, “Ültess egy fát!” kampányunkban való részvétellel a gyerekek az Xplora okosórákkal új fákat ültettek – ami 21 futballpálya nagyságú területnek felel meg – az erdőtüzek által sújtott területeken.
2021-ben az Xplora hozzájárult több, az ENSZ által indított Fenntartható Fejlődési Célhoz. Goplay platformunk egy fontos kísérleti projektben szerepelhet (Net Zero City), hozzájárulva az ENSZ víziójához, mely szerint 2030-ra 10 000 város lesz szén-dioxid-semleges.
A mi küldetésünk, hogy segíthetünk megváltoztatni a világot. Nemcsak azzal, hogy arra motiváljuk a gyerekeket, hogy csökkentsék a képernyő előtt eltöltött időt és fizikailag aktívabbá váljanak, hanem azzal is, hogy inspiráljuk őket, hogy segítsenek más gyerekeknek, és jó dolgokra fordítsák az energiájukat.
Több mint félmillió család rendelkezik Xplora-val
2021 januárjában az Xplora piacra dobta prémium modelljét, az X5 Play gyerek okosórát. A harmadik negyedévben azt is bejelentettük, hogy több mint 540 000 Xplora órát adtak el világszerte a közel öt évvel ezelőtti indulásunk óta. 2021 augusztusában csak a skandináv régióban több mint 100 000 új felhasználót ünnepeltünk. Az Xplora emellett a nagy európai piacok vezető szereplője, és jelenleg 20 országban érhető el.
Tudtátok, hogy az Xplora ma már távközlési cég is? Az év elején felvásároltuk a skandináv disztribútort és virtuális mobilszolgáltatót, az Xplora Mobile-t. Ez azt jelenti, hogy a skandináv országokban értékesített telefonjaink többsége saját SIM- és mobil-előfizetéssel érkezik, ami megkönnyíti ügyfeleink aktiválását, valamint személyre szabott és optimális előfizetést is biztosíthatunk a részünkre. Tehát egy teljes felhasználói élményt kínálunk!
Az Xplora Mobile felvásárlásának eredményeként 2022-ben bevezetjük saját Xplora Connect-et (SIM) az amerikai és az európai piacokon – mondja Kirkbak.
Új szolgáltatások 2022-ben
2022 lesz az eddigi legizgalmasabb és legeseménydúsabb év cégünk öt éves történetében. Minden azzal kezdődött, hogy cégünk alapítója elvesztette fiát egy oslói bevásárlóközpontban… így indult a kis technológiai start-up, amely immár közel 100 alkalmazottat foglalkoztató, tőzsdén jegyzett, nemzetközi vállalattá nőtte ki magát.
Ebben az évben minden eddiginél több új terméket és szolgáltatást vezetünk be. Új okosóra modelleken dolgozunk, és további izgalmas Goplay kampányokat vezetünk be, mondja Kirkbak.
2022 lesz az az év, amikor az Xplora mindent megtesz, hogy felülmúlja önmagát – és továbbra is gondoskodni fog arról, hogy gyermekeitek és ti, kedves szülők, a mindennapi életben át tudjátok élni az Xplora életérzést, amelynek kulcsszavai: a biztonság, aktivitás, fejlődés, felfedezés és játék az egész családnak.
Xplora Pay
Érkezik az egyik nagyon várt új szolgáltatásunk, az Xplora Pay, egy olyan koncepció, ahol az Xplora okosórái zsebpénzként, megtakarításként, sőt, bankkártyaként is funkcionálnak majd. Az Xplora Pay biztonságos kaput nyit a gyermekek számára, a pénz világába. Új, okos és rugalmas módon szeretnénk bevezetni a „zsebpénzt” fogalmát.
Szeretnénk segíteni a gyerekeknek abban, hogy megtanulják, hogyan kell jól bánni a pénzzel, megtakarítani, zsebpénzt félretenni. Sok innovatív és izgalmas megtakarítási megoldást kínálunk mind a szülők, mind a gyereke számára – teszi hozzá sejtelmesen Kirkbak.
2021-re az Xplora a gyermek okosórák vezető szereplője lett a főbb piacokon. 2022-ben is keményen fogunk dolgozni a további növekedésért és innovációért.
A bizonytalanság és a munkahelyek elvesztése jellemezte időszakban rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy 40-ről majdnem 100-ra növeltük a csapatunk létszámát – mondja Kirkbak.
Biztonságos technológia a gyermekeknek a kiszámíthatatlan időkben is
Rájöttünk, hogy a világ sebezhetőbbé vált a globális járvány miatt, és a szeretteinkkel való kapcsolattartás még fontosabb lett – különösen a gyermekek számára. Ezt nagyon komolyan vesszük.
A világ egyre digitálisabbá válik, akár tetszik nekünk, akár nem. A technológia nagyszerű erőforrás lehet a társadalom számára, ha tudatosan használják és alkalmazzák. Az Xplora-nál arra törekszünk, hogy fejlesztéseinket a gyermekek és a szülők szempontjai alapján alakítsuk ki. Ez 2022-ben fontosabb lehet, mint valaha – amikor a világ kiszámíthatatlan –, akkor szilárd, biztonságos és kiszámítható technológiára van szükségünk. És ezek az alap pillérei mindannak, amit teszünk. Célunk, hogy biztonságos belépést biztosítsunk a digitális világba a gyerekek és a szülők számára egyaránt. Az a küldetésünk, hogy az egész család egy jobb életminőséget éljen meg az Xplora segítségével.
Nagyszerű 2022-t kívánunk Veletek együtt!